A párizsi mustármag

Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc és Boldog Fáber Péter párizsi diákévei...

Molnár Zsófia
xAVÉRI SZENT FERENC,
A HÍVŐK SZEMÜVEGE
A kultusz alakulása, hagiográfiai identitás és ábrázolások

Bevezetés¹

Xavéri Szent Ferenc (1506-1552) sajátos személyisége több szempontból is érdeklődésre tarthat számot a hagiográfusok körében. Először azért, mert egyike az 1540-ben hivatalosan jóváhagyott² Jézus Társasága (Societas Jesu, SJ, közismertebb nevén a jezsuita rend) első szentjeinek, így munkásságával nagymértékben meghatározta a közösség későbbi missziós gyakorlatát. Másodszor: élete, főleg pedig kultuszának elindulása és szentté avatása a katolikus megújulásnak nevezett történelmi korszakra (1555-1648 k.) tehető, így hagiográfiai identitása jelentős annak a(z) (ön)képnek a megrajzolása szempontjából, amelyet a belső reformok során átalakult római katolikus egyház a világnak mutatni kívánt. Harmadszor pedig érdekes kettősség jellemzi Xavéri Szent Ferenc személyét: európai származása ellenére „Ázsia apostolaként" emlegetik; bár a kora modern, azaz egy viszonylag „gazdagon dokumentált" korban élt (levelezésének például több autográf darabja maradt ránk), alakját annyi csoda veszi körül, mint egy-egy jelentős késő antik vagy középkori szentét. Jelen írás életének rövid ismertetése után a kultuszát megalapozó, tehát még 1622-es szentté avatása előttről származó életrajzaiból és alakját megörökítő képzőművészeti alkotásokból mutat be válogatást. Az írás második felében tiszteletének magyar nyelvterületbeli vonatkozásaira tekint ki, illetve utal ezeknek egy sajátos marosvásárhelyi epizódjára.

Élete³

Francisco de Jassu y Javier 1506. április 7-én született Javier várában, a mai Spanyolország területén, baszk nemesi családból. Valószínűleg papi pályára szánták, így 1525-től öt éven át a párizsi egyetemen tanult, majd rövid ideig a Dorman-Beauvais kollégiumban filozófiát oktatott. Ekkorra azonban egyre szorosabbra fűződő kapcsolat kötötte Loyolai Ignáchoz.⁴ Az ő hatására, öt másik társukkal együtt 1534. augusztus 15-én a Montmartre egyik kápolnájában szegénységi és tisztasági fogadalmat tettek. Ugyanekkor kötelezték magukat egy szentföldi zarándoklatra. Ennek megvalósítására 1537-ben kiindulópontként Velencében gyűltek össze, ahol a papság szentségében részesültek. Mivel azonban a város törökökkel folytatott háborúja következtében nem indulhattak a keleti útra, a következő évben Rómába mentek, ahol az akkori pápa, III. Pál fogadta őket. Elhatározásukat az iránta való engedelmességre változtatták, a Társaság az egyházon belül hivatalos státusra tett szert.

Ferenc 1541 áprilisában mint a Távol-Kelet pápai legátusa szállt hajóra Lisszabonban, és a következő év májusában érkezett meg Goába. Ezzel kezdetét vette tizenegy évig, haláláig tartó misszionáriusi tevékenysége, amelynek során nagyon sokat utazott - az irányítása alá tartozó terület a Jóreménység-fokától Kínáig nyúlt -, és amelynek eseményei ikonográfiája motívumait szolgáltatták. Főbb állomáshelyei az Ázsiába érkezése és 1549 között Tuticorin, Cochin, Malakka, Travancore (India), valamint a Maluku-szigetek (Indonézia) voltak. Az itt élő portugálok vallási életének vezetése mellett a szintén megkeresztelt, de hitük alapelveit sem ismerő őslakosok (főleg gyöngyhalászok és családjaik) misszionálását végezte, és körülbelül tízezer embert térített katolikus hitre. Jezsuita missziós állomásokat, kollégiumokat alapított és szervezett. Ezután a portugálok által nemrégen „felfedezett" Japánba ment; az ott töltött mintegy két év alatt négy katolikus templomot építtetett. Újabb rövid indiai tartózkodás után 1552-ben Kínába indult (annak felismerése nyomán, hogy a japán civilizációra a kínai kultúra eredendő befolyást gyakorolt), ám útközben megbetegedett, és az év december 3-án az ország partjaihoz közel fekvő San Csao-szigeten meghalt.

Boldoggá avatására 1619-ben, kanonizálására pedig 1622-ben került sor. Ünnepnapja december 3-a. 1927-től, XI. Piusz pápa felajánlása óta a misszionáló egyház kiemelt patrónusa.

Hagiográfiai identitásának kialakulása

A címben használt metafora talán furcsának tűnhet, ám indokolttá válik, ha az értelmező a kontextusának figyelembevételével tekint rá. Az „útitárs", „élő portré" kifejezések mellett ugyanis nem mástól származik, mint Alonso de Villegastól, a kora újkori katolikus hagiográfia egyik legkiemelkedőbb képviselőjétől. Ő Flos Sanctorum című munkája 1583-as második kötetének előszavában magyarázza a szentek üdvös tiszteletét, a hívek helyes viszonyulását hozzájuk. Eszerint a szentek példaadóak, segítségül hívhatóak, ám nem ők az imádat tárgyai, hanem teremtményekként, közbenjárásukkal az alkotóra mutatnak (ahogy a szemüveg sem öncél, csak eszköz; nem rá, hanem rajta keresztül tekintünk). Ezek a gondolatok egyrészt érzékletességükkel, képszerűségükkel hívják fel magukra a figyelmet - ez a barokk korszaka -, másrészt teljes egészében összecsengenek az 1545-1563 között lezajlott és a katolikus egyházban jelentős reformokat eredményező⁵ tridenti (trentói) zsinat egyik dekrétumával. Ez kimondta, hogy „jó és hasznos" a szentek segítségül hívása, de egyedül Jézus Krisztus a Megváltó és Üdvözítő.⁶ Erre a visszaélések, babonák és protestánsoktól származó vádak (ti. bálványimádás a katolikus gyakorlat, égi „tiszttartóság és sáfárság" alakítása a szentekből) elhárítása végett volt szükség. Érthető, hogy a zsinat utáni időben történt szentté avatások, ekkor alakult kultuszok ezt a tant voltak hivatottak előmozdítani,⁷ és megújult szentségi kritériumokra utaltak. A szentek egyébként is a katolicizmus mindenkori „kommunikációs eszközének", a „lelki tökéletesség narratív modelljeinek" számítottak.⁸

Kiemelkedő tehát ebből a szempontból az 1622-es év, amikor egyszerre öt szenttel gyarapodott a római kalendárium: a 13. századi Munkás Izidort (akinek társadalmi státusza önmagában jelzi az egyházban lezajlott szemléletváltást, „demokratizálódást"), Loyolai Ignácot, a már említett rendalapítót, Néri Fülöpöt, az oratoriánus kongregáció életre hívóját, Avilai Terézt, a kármelita rend megreformálóját és Xavéri Ferencet kanonizálták egy szó szerint világraszóló szertartás keretében (az ünneplés Róma mellett elsősorban az Ibériai-félszigetre terjedt ki, de mindenhová eljutott, ahová a jezsuita rend). A belső válságból kijutott katolikus egyház így kívánta megmutatni tekintélyét és erejét. Ferenc hagiográfiai identitásának alakulása mindezek jegyében az akkori egész katolikus mentalitás szempontjából reprezentatív. A kontextus e rövid bemutatása annak megértéséhez szükséges, hogy milyen érdekek és célok befolyásolták arculatának megrajzolását.

A róla írt Viták (életrajzok) alapjául egyértelműen a levelei szolgáltak, már az is bizonyság rá, hogy egy belőlük alkotott válogatást éppen első életrajzírója, Orazio Torsellini olasz jezsuita adott ki. Ezek a dokumentumok másodlagos ereklyéknek és rangos lelki olvasmányoknak számítottak, Európa több nyelvére is lefordították, széles körben és nagy lelkesedéssel tanulmányozták őket - templomokban, a trentói zsinaton, rendházakban. Stílusukat igyekeztek eltanulni, és annyi megtérés, felébredt misszionáriusi hivatás kapcsolódott hozzájuk (például a Néri Fülöpé),⁹ hogy ezeket a szent munkájának Ázsiában termett „gyümölcseihez" kezdték hasonlítani.

Népszerű ségére utal az is, hogy kanonizációját több fél, sőt több kontinens kérelmezte: III. Joäo portugál király intézkedései mellett 1583-ban japán küldöttség érkezett a pápához ebben az ügyben. Első kiadott életrajza tehát kettős meghatározottságú: Orazio Torsellini 1596-os Vitája egyrészt befolyásolni kívánta a már elindult pert, másrészt őt magát befolyásolták a levelek és addigra ezek nyomán kialakult apokrif legendák és hagyományok. A kiművelt latin nyelven és historiográfiai igénnyel szerkesztett szöveg másfajta lehetőségeket teremtett, mint Xavéri Szent Ferenc saját levelei. Egyes szám harmadik személyben már szó eshetett azokról a csodákról, melyek a kötelező szerénység miatt az E/1. narrációból kimaradtak. A kliséket (például a világi és megtérése utáni életének összehasonlítása, szüleinek aggodalma a radikális döntés miatt, a véletlenek kiemelt szerepe, az üldözőin végbemenő büntető csodák) is alkalmazó életrajz olasz fordítása (illetve az élére állított vers) a szentet a 14. apostolnak, Szent Tamás utódjának nevezi. Lényeges mozzanat, hogy a Vita a térítő mellett a fokozatos (!) megtérő hiposztázisában is bemutatja Ferencet, összhangban a kor racionalizálódó tendenciájával. Ez a neki tulajdonított csodák esetében is megfigyelhető: az első pünkösdhöz hasonló, tömegekre kiterjedő megtérési jelenetek mellett azt az epizódot is leírja az életéből, amikor egy napok óta vajúdó asszony észérvei hatására felveszi a kereszténységet, és rögtön, fájdalom nélkül megszüli gyermekét.¹⁰ Itt tehát az egyéni, belső indíttatású változás kerül a kollektív, külső jelek hatására végbemenő helyére. Érdekes ugyanakkor, milyen választ talál az említett vers a korban számos teológust foglalkoztató kérdésre: mi az oka az Ázsia evangelizálásában mutatkozó részleges kudarcnak? A megoldás frappáns: maga Krisztus döntött úgy, hogy teret enged Xavéri Ferenc és közvetve az egyház munkájának, mely megérdemelt dicsőségükre válik.

Joam de Lucena, a portugál jezsuita 1600-ban keletkezett és népnyelven íródott, tehát széles tömegekhez elérő életrajza a szentet már mint nemzeti hőst mutatja be; retorikai fogások sorával győzi meg olvasótáborát nemcsak a magányos misszionárius, hanem az egész Jézus Társasága hősies érdeméről a „hitetlenek" és „bálványimádók" megtérítésében. Ehhez egy addigra kialakult „csodakészletből" válogat, melynek elemei hagiográfiai vándormotívumokként, toposzokként tűnnek fel egyik vagy másik jezsuita alakjához kapcsolva.¹¹ Így egy látványos mozzanatokban rendkívül gazdag narráció jön létre, mely nagyban eltér a szent leveleiből kiolvasható önreprezentációtól, de akár Torsellini higgadtabb Vitájától; az egyre felszínesebb rétegek, a fabula Xavéri Szent Ferenc későbbi ikonográfiájának alapjául szolgál. A szent modelljeként maga Jézus¹² és Loyolai Ignác¹³ szolgálnak, illetve cselekedetei gyakran jelennek meg azokéra rávetítve (az általa édessé változtatott tengervíz esete például a kánai menyegzőre - Jn 2,1-11). Az ilyen jellegű analógia, a biblikus applikációk egyébként igen gyakoriak a legendairodalomban.

Hagiográfiai hagyományának megszilárdulását egy alakját rendkívül érdekesen invokáló, 1620-ban kiadott, ismeretlen szerzőjű verses szatíra mutatja.¹⁴ A „leleplezés" álcája alatt őt felmagasztaló költemény három ígérete megszegésével, a hét főbűn elkövetésével vádolja, így tulajdonképpen fényt derítve erényeire. Amikor például a tisztasági fogadalma elleni vétket hányja szemére, akkor az általa megtérített háromszázezer ázsiait, a „gyermekeit" emlegeti, „akik [szól a szemrehányás] mind atyának hívnak téged". A szkepticizmus ellenszere itt a humor. A költemény ténye maga nagyon jelentős Xavéri Szent Ferenc kultusza szempontjából: rámutat bizonyos értelemben egy folyamat végére, arra, hogy a 17. század második évtizedére identitása és érdemei immár nyilvánvalókká, maguktól értetődőekké váltak, hagiográfiai identitása kiformálódott. Egy ilyen jellegű szöveg esetén egyébként a hívők összezavarásá-nak kockázata túl nagy lehetett volna.

Vizuális identitásának megteremtése az életét bemutató szövegekkel egy időben valósult meg. Az emberiség egész történelmét és így a keresztény szentség alakulását is végigkísérte az arcvonások pontos megőrzésének, a hiteles portrék létrehozásának vágya (l. például a halotti maszkokat).¹⁵ A tridenti zsinat után a katolikus egyház jobban ellenőrzése alatt kívánta tartani a szentek ábrázolásait, így az első, hivatalos dokumentumnak számító és a későbbi ikonográfia alapját képező „prototípusok" gyakran magas egyházi tisztségek megrendelésére és iránymutatásai alapján készültek. Így történt Ferenc esetében is, akiről 1583-ban festettek két, azóta elveszett portrét ily módon, Alessandro Valignano, egy főpap megbízásából. Ezek alapján fejlődött ki az elsősorban spanyol, olasz, goai, portugál, illetve flamand területen jelentős Xavéri Szent Ferenc-reprezentáció.

Az első ábrázolások közé tartoznak a mallorcai (spanyol) Guasp-műhely 16. század végi metszetei (l. 1-2. kép). Ezek általában két hiposztázis, a térítő és a pap egységeként mutatják be. Gyakran sajátos attribútumával, a kezében tartott kereszttel jelenítik meg, néha megfigyelhető a liliom is, mely azonban később kiszorult az ábrázolásokból. Fontos viszont a tengerből egy keresztet kihozó rák motívuma, mert ez a szent egy másik csodájához kapcsolódik, és alakját Assissi Szent Ferencével rokonítja. Eszerint a természet is oly szervesen részt vett a tiszteletében, hogy amikor egy vihar alkalmával annak lecsendesítésére elővett keresztjét a háborgó vízbe ejtette, akkor az állat visszaadta neki. Később keletkeztek olyan munkák, melyek explicitebben és látványosabban utaltak misszionáló tevékenységére, gyakran például hajók vagy térképek központi helyen való szerepeltetésével a képeken. Érdekes megfigyelni egy-egy különlegesebb ruhadarab vagy fegyver kapcsán, hogyan képzelték el a 16-17. századi művészek az

ismeretlen, egzotikus ázsiai tájakat és népeket.¹⁶ Ezek mellett a jobbára immanens ábrázolások mellett sajátos típust képviselnek azok a műalkotások, melyek a szent és Isten transzcendens dialógusára figyelnek, például Bartolomé Esteban Murillo (1618-1672) festményén (3. kép). Itt Xavéri Ferenc majdnem extázisban látható, és a más képekről is visszaköszönő mozdulattal nyitja meg mellén a csuhát, mondhatni, hogy az isteni kegyelem hevét befogadja.

Olasz ikonográfiáját döntően befolyásolta az a metszetsorozat, amelyet Valérien Regnard készített az 1622-es szentté avatás alkalmából. Nagyvonalakban elmondható, hogy ezekből a reprezentációkból egy, a Lucena által megteremtett, maga körül csodás légkört árasztó „középkori" szent alakja rajzolódik ki, aki betegek sebeit szívja ki (itt kézenfekvő a párhuzamba állítása Sziénai Szent Katalinnal),¹⁷ és - bizarr módon - olyan gyorsan képes szaladni, mint egy ló (4. kép). A hangsúly a külsőn, látványoson van. Fontos megjegyezni azonban, hogy ezek a metszetek latin és olasz nyelvű felirattal is ellátottak, tehát a klerikus és laikus közönséget egyaránt célozzák.

Xavéri Szent Ferenc ábrázolásainak sajátos csoportját jelentik azok a műalkotások, melyek missziós tevékenységének színhelyén, Goában készültek. Míg a róla szóló szövegek inkább Kelet-Nyugat irányban terjedtek, addig a vizuális struktúrák fordított irányú, Nyugat-keleti hatást mutatnak. A nem nyelvi eszközök egyébként is kiemelkedő szerepet töltöttek be a térítések elősegítésében, és az európai realizmus bizonyítottan nagy hatást tett Ázsia őslakosaira. Amitől az indiai ábrázolások különösen izgalmassá válnak, az a szent alakjának rekontextualizálása, a helyi atmoszférával való körülvétele,amely arcvonásait, testtartását, ruházatát és attribútumait egyaránt érinti. A vágyott mártírságot például kereszt helyett válogatott fegyverek jelképezik mint a fájdalom egyetemes, egyértelmű szimbólumai (5. kép). A 6. kép 1637-ből származó szarkofágját ábrázolja, melyről az előbbi féldombormű is származik, s amely a négy adományát ábrázolja: a gyógyításét, a nyelvekét,¹⁸ a prófétálásét és a test épségét a halál után. Egy másik érdekes reprezentáció Szent Kristóf-i pozícióban jeleníti meg, amint egy ázsiait cipel a hátán. Ez az álmából vett jelenet a kereszténység határait feszegető, tágító szentről szintén jelképes értelmű.

A portugál ábrázolásokat alapvetően a vallási és a politikai dimenzió összefonódása jellemzi. Így például André Reinoso (1590-1641 után) Xavéri Ferencről festett ciklusának (1619) egyik darabján III. Joáo király mint a keleti missziók támogatója is megjelenik (7. kép). Róma közelségében a csodaábrázolások óvatosabbak. Ahol például a barokk szent mint „maga a csoda"¹⁹ úrfelmutatás közben a levegőbe emelkedik, a levitációt a diszkréten lába elé helyezett virágok takarják.

Flamand területről Peter Paul Rubens (1577-1640) 1616-1617-es festménye, a Xavéri Szent Ferenc csodái emelkedik ki (8. kép) mint egyrészt látható csodáinak szintézise, másrészt pedig egy olyan mű, mely képes tárgyát láthatatlan, lelki átalakulások kiváltójaként és hőseként ábrázolni.²⁰

Kultuszának magyar vonatkozásai

Xavéri Szent Ferenc tisztelete Közép-Európában, így a történelmi Magyarországon a 17. század közepétől terjedt el. Sajátságos módon elsősorban nem mint hittérítő, hanem mint a pestisjárványok elhárítója szerepel a különböző reprezentáció-kon.²¹ Szobra - a Loyolai Szent Ignácé társaságában - gyakran kap helyet a jezsuiták által épített templomok homlokzatán. Szép példa a kolozsvári, Szentháromság tiszteletére felszentelt Piarista templom (9. kép; a Jézus Társasága feloszlatása után a másik rend vette át a város és egyben egész Erdély első barokk épületének gondozását), ahol egy oltárkép is a misszionáriust ábrázolja, vagy a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplom (10. kép).

Az épületektől eltérő jellegű, szellemi emléket állított neves rendtársának Káldi György (1572-1634), aki leginkább az első katolikus magyar Biblia fordítójaként ismert, noha hitszónoki, politikusi-diplomáciai, valamint rendjének keretein belül novíci-usmesteri és kollégiumi rektori szerepet is betöltött. Prédikációs köteteinek egyikében, az 1631-ben megjelent de sanctis, azaz a szentek ünnepeire írt gyűjteményben három sermo²² Xavéri Szent Ferenc napjára készült. Ezekben, a perikópából (az éber szolgákról szóló példabeszéd; Lk 12,35-40) kiindulva, teológiai vagy morális szempontból fontos kérdéseket tárgyal, érdekes módon egyrészt olyan alapossággal és rendszerességgel, hogy az a skolasztikus gondolatépítkezés folytatásának tűnhet, másrészt viszont a beszédek már a tridentinum határozatainak és megújult gondolkodásának magyarországi recepcióját tükrözik.²³ A szent alakja csupán az elsőben áll végig központi helyen, a többiben leginkább egy erkölcstani irány háttereként, olyanként kerül tárgyalásra, „mint akiben teljesen megvalósult, konkretizálódott a mindenkire kötelező imperatívusz".²⁴

A három prédikáció műfajából következően retorizált (érvel, példáz, cáfol, fokoz, túloz stb. a kívánt hatás elérésének érdekében), a közélet és tudomány számtalan területéről (a „Pogány Bőlchektől" a természeten át a művészetekig) vett példaanyagban gazdag. Szövegük bátran használja az esztétikai minőségek széles skáláját (a fenségestől mint alaphangtól a rútig és undorítóig: Ferenc, Sziénai Szent Katalin alakmásaként és „példájával szívét meg-bátorítván, a' fekélyből ki-folyó genyetségben nem chak egyszer, hanem kétszer-is hörpentett", I. 244.), és bővelkedik érzékletes képekben (például oly „gyorsalkodással" kell a kereszténynek a „jószágos chelekedeteket" megszülni, ahogy a zsidó asszonyok tették Egyiptomban, mielőtt a fáraó bábája - allegorikus olvasatban, azaz „lelki értelemmel értve" az ördög - megérkezne, hogy a férfiú magzatot, a „tekélletes és tellyes" cselekedetet megölje - III. 42.; Szent Ignác „az ö Rendelésiben, és Reguláiban, a' kichiny dolgokat a' nagyokkal úgy egybe szerkesztette, mint az arany-függőben, vagy a' nyak-ba-vetőben a' nagy drága kövek-közzé egyelítik az apró gyöngyöket" II. 40.). Céljuk talán így foglalható össze: Szent Ferenc példáját „inkább kell chodálni, hogy-sem követni" (I. 250.) -delectare és movere, a hallgató vagy olvasó gyönyörködtetése, megindítása. A dicsérő beszédnek természetesen csupán úgy van létjogosultsága, hogyha intésjellege sem hiányzik, tanítja a minta-orátor, Carolus Regius, aki szerint a megvilágosodás útján, a via illuminativán járók számára az ilyen példa az előrehaladást segítheti.²⁵

„Jól tudván ezeket Sz. Xavérius Ferencz..." - így válik a szent az első beszédben az ágyék felövezésének motívuma révén az Isten akaratáért mindenre való készség mintaképévé. A másodikban - az evangéliumhoz szövegszerűen az égő gyertyák motívuma révén kapcsolódva - a szerző a kicsiny dolgok fontosságának felismerését köti össze alakjával, a harmadikban pedig a „gyors engedelmesség" megtestesítőjeként körvonalazódik. Mindezekért „nem chak a' más világon vötte jutalmát hanem, az Isten é világon-is fel-tisztelte az ö hüv szolgáját böchűlletes Chodákkal; mellyeket szerte-szerint olvasunk az ö életében". (III. 47.) Biográfiáját és legendáit tehát Káldi - legalábbis részben - az említett életrajzírók egyikéből, „Horátius Tursellínus" Vitájából meríti. Az idézetből az is lászik, milyen szerepet tulajdonít a szent alakját körülfonó csodás eseményeknek, melyek a hagiográfiai közvagyon széles palettáját átfogják: Isten így mutatta meg, hogy kedvére való Xavéri Ferenc „járása, munkája, harcza, szolgálata", valamint az, ahogy másokat is szentségre intett és nevelt. Így például világos ok-okozati kapcsolat van szüzessége és testének halála utáni épsége között, „mellyet Isten, kegyelmes jó-vóltából, a' közönséges rothadástól chodálatos-képpen meg-óltalmazott". (I. 248.)

Érdemes arra is figyelni, a szintén jezsuita Káldi György mennyire „hazabeszél" Xavéri Szent Ferenc magasztalásával, „ki a' mí leg-kissebbik Szerzetünkből első vólt Indiában az Evangéliom predikállásában, és számtalan lelkeket nyert a' Kristusnak" (I. 239.). „Rendi öntudata" részben az egész Társaságénak érzi a szent munkásságából származó érdemeket.

A beszédeket lezáró hagyományos könyörgési formulák pedig minden hívőre kiterjesztve kérik közbenjárását, „[k]inek könyör-gése-által, engedgye ö Szent Fölsége, hogy az ö nyomdokit követvén, a' kichiny dolgokra-is szorgalmatos gondot visellyünk" (II. 41.), illetve „ágyékínkat fel-övedzvén, készen várjuk ö Sz. Fölségét, és a' hüv szolgáknak készíttetett jutalomban részesek legyünk" (I. 255.). Az alig egy évtizede kanonizált Xavéri Szent Ferenc hagiográfiai identitását tehát a magyar nyelvterületen biztosan nagymértékben meghatározta az a kép, melyet az eruditus Káldi festett róla 1631-ben megjelent, mintaprédikációkat tartalmazó gyűjteményében.

Idáig mindaz, amit a katolikus hívek és rendtársak elismerése hozott létre. Nagyon érdekes viszont az epizód, amelyről a marosvásárhelyi jezsuita rendház domus históriája, rend-háznaplója²⁶ tudósít, hiszen a protestáns körökre is kiterjedő kultuszt említ. Egészen rendkívüli egy olyan szent esetében, aki részben épp a katolikus egyház reformáció következtében meggyengült tekintélyét próbálta helyreállítani, illetve elvesztett területeinek „pótlását" igyekezett megvalósítani egy másik földrészen.

Az események a Rákóczi-féle szabadságharc idején zajlottak, egészen pontosan 1704. „Január 3. (Csütörtöki heti vásár-napon)".²⁷ Ekkor egy kuruc csapat támadta meg és gyújtotta fel a várost.

[A] tűz a Jézuita ház felé is fenyegetőleg közeledett. A Xav. Sz. Ferencz kézügyben lévő ereklyéjét imák közt segítségül hívták. Épületeik csoda módra épen maradtak. A többi veszélyeztetett házaknál is - még maguk a kálvinisták is - ugyan így hozták alkalmazásba az ereklyét. S mindenütt sikerült a tűz pusztítását föltartóztatni. E sz. ereklyét a hívek más veszedelmekkor is, különösön nehezen szülő asszonyoknál is csodás eredménnyel alkalmazzák."

A más felekezet részéről kifejtett buzgóság talán annak is tulajdonítható, hogy a jezsuiták a szabadságharc jelentette zavaros időkben közbenjárásukkal többször is megmentették a várost a kifosztástól, a foglyokat a kivégzéstől. „E bátorság és önfeláldozás a protestáns atyafiakat is nagy hálára hangolta."²⁹ Mindenképpen tény azonban, hogy a 18. század elején a református többségű Marosvásárhelyen a katolikus szent egészen élénk tiszteletnek örvendett.

Összegzés

Xavéri Szent Ferenc tehát a hagiográfia számára elsődlegesen a protomisszionáriust jelenti, hiszen az életének leírásakor alkalmazott csodák és ábrázolásainak sajátosságai jelentősen meghatározták az utána következő kultuszokat. Érdekes ugyanakkor megfigyelni, milyen irányú változás következett be alakjában, hogyan vált kora újkori figurából egy középkorba illő szentté a róla készült önéletrajzokban. Ez sokat elárul az ilyenkor ható erők jellegéről és irányáról. Egyrészt analóg azzal a jelenséggel, mely a kultúra története során annyiszor megfigyelhető: ahogy az ősnyomtatványok még a kódexekre hasonlítanak, az első számítógépes alkalmazások pedig a papíralapú kiadványokra, úgy a 16. század végi-17. század eleji hagiográfia sem tud egyből elszakadni a másfél évezredes hagyománytól (bár itt nyilván nem olyan drasztikus paradigmaváltásról van szó), és a humanizmus szövegfilozófiai tapasztalatait maradéktalanul érvényesíteni. A Xavéri Szent Ferencről írt vitákban tehát nem a referenciális olvasatból kirajzolódó történelmi dokumentumot, hanem elsődlegesen annak az eszmerendszernek, tanításnak a nyomait kell kutatni, melynek ő a kultusza kiforrása óta emblémája: a misszionáló, az evangéliumot a jézusi küldetés szellemében („Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!" - Mt 28,19) hirdető katolikus egyházét. Különösen aktuálissá teszi alakját az „újraevangelizálás" felébredt igénye, mely Xavéri Szent Ferenc leveleihez hasonlóan a már régóta keresztény területek hitének elmélyítését célozza, amelynek értelmében például a Gyulafehérvári Főegyházmegye a 2011-2012-es liturgikus évben a misszió évét ünnepli, XVI. Benedek pápa pedig 2012. október kezdettel a hit évét hirdette meg.

Könyvészet

Bikfalvi Géza, A Xavéri Szent Ferenc tisztelet emlékei Magyarországon. http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=1102&articleI D=4237&ctag=articlelist&iid=1 (Letöltés dátuma: 2012. május 6.)

Diós István, A szentek élete - Xavéri Szent Ferenc. http://www.katoli-kus.hu/szentek/1203.html (Letöltés dátuma: 2012. május 5.)

Gábor Csilla, Káldi György prédikációi: Források, teológia, retorika, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001 (Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium 24), 9-26, 160-170, 238-255.

Gárdonyi Máté, A trentói zsinat teológiai jelentősége, Vigilia, 1999/5. http://www.vigilia.hu/regihonlap/1999/5/9905gar.html (Letöltés dátuma: 2012. május 5.)

A Jézus Társasága magyar Rendtartományának internetes oldala: www.jezsuita.hu (2012. május 5.)

Káldi György, Az Innepekre-valo Predikatzioknak elsö resze, Pozsony, 1631, 34-48. RMK I. 108:2

Karácsony Márton, Naplójegyzések a Maros-Vásárhelyi r[ómai] k[atolikus] Plébánia történetéből, GyFL MGyL. Mfpéldául Kötetek. Historia Domus /1702/ 1899-1920.

Leone, Massimo, Saints and Signs: A Semiotic Reading of Conversion in Early Modern Catholicism, Berlin, de Gruyter, 2010 (Religion and Society 48), 1 -22, 321 -479.

Terebess Ázsia Lexikon - Xavéri Szent Ferenc http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/xaveri.html (Letöltés dátuma: 2012. május 4.)

Jegyzetek

1 Köszönöm dr. Gábor Csilla tanárnő útmutatásait, illetve dr. Tamási Zsolt segítségét, aki a kultusz egy sajátos epizódjára felhívta a figyelmemet, és az arra vonatkozó dokumentációt a rendelkezésemre bocsátotta.

2 Az elismerést III. Pál pápa Regimini militantis ecclesia kezdetű bullája rögzíti. Az elsősorban missziós tevékenységet folytató Társaság alapítója Loyolai Szent Ignác. Nagy befolyása miatt 1773-ban felszámolták a rendet, és majdnem fél évszázadnyi illegális tevékenység után csak 1815-ben kezdhette meg újra hivatalos, máig tartó működését. (Forrás: www.jezsuita.hu)

3 A következő művek alapján: Diós István, A szentek élete (elektronikus változat: www.katolikus.hu/szentek/1203.html); Terebess Ázsai Lexikon (elektronikus változat: terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/xaveri. html); Leone, Massimo, Saints and Signs: A Semiotic Reading of Conversion in Early Modern Catholicism, Berlin, de Gruyter, 2010 (Religion and Society 48), 327-330.

4 Arra vonatkozóan, hogy pontosan mikor találkoztak, a források eltérnek: egyesek az 1529-es, mások viszont az 1533-as évet nevezik meg. Mindenesetre barátságuk olyan meghatározó volt mindkettejük számára, hogy igen gyakori együttes ábrázolásukat eredményezte ikonográfiájukon.

5 Kiemelt befolyást gyakorolt a zsinat a katolikus vallási élet következő öt területére: a Szentírás és szenthagyomány viszonyára, az eredeti bűn kérdésére, a megigazulás- és szentségtanra, valamint a klérus akkor aktuális reformjára. (Gárdonyi Máté, A trentói zsinat teológiai jelentő sége, Vigilia, 1999/5. http://www.vigilia.hu/regihonlap/1999/5/9905gar.html )

6 Idézi Leone, Massimo, i. m., 3.

7 A hagiográfiát érintő reform érett formában Jean Bolland (15961665) németalföldi jezsuita kezdeményezésében, az immár histroriográfiai igénnyel szerkesztett Acta Sanctorumban jelentkezett.

8 „Saints are among the most formidable communication media of Catholicism. Through saints, the Church proposes some narrative models of spiritual perfection." Leone, Massimo, i. m., 1.

9 Uo., 334.

10 Idézi Leone, Massimo, i. m., 380-381.

11 Uo., 389.

12 Ez is a szentekre gyakran alkalmazott metaforát, Ferenc „membrum Christi" voltát erősíti.

13 Ignác és Ferenc - mint már történt rá utalás - gyakran jelennek meg együtt ábrázolva. Alapvetően egyazon jelenség két kiegészítő oldalát képviselik: amikor Ignác Rómából búcsút int a Keletre távozó társának, akkor a „modern", belső megtérésre összpontosító vallásosság és a „középkorias", látványos csodákat előtérbe állító hit jelképes elválását látjuk. A missziók színhelyén, egy utopikus térben, még olyan gyakoriak az isteni kegyelem látható megnyilvánulásai, mint az apostolok, a kinyilatkoztatás korában. Uo., 444-445.

14 Részben idézi Leone, Massimo, i. m., 397-402.

15 Uo., 403.

16 Japánról például éppen Xavéri Szent Ferenc levelei jelentették az egyik legelső tudósítást Európa számára; részben ezzel magyarázható hatalmas népszerűségük.

17 Leone, Massimo, i. m., 437.

18 Leveleiben egészen másra utalnak, nevezetesen arra, hogy mekkora nehézségei voltak például a japán nyelv elsajátításával. Diós István, i. m.

19 Emile Mâle, idézi Leone, Massimo, i. m., 427.

20 Leone, Massimo, i. m., 478.

21 A neki szentelt templomok, kápolnák, szobrok és képek részletes leírását l. Bikfalvi Géza, A Xavéri Szent Ferenc tisztelet emlékei Magyarországon. http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=1102 &articleID=4237&ctag=articlelist&iid=1

22 Az első beszédet kiadja Gábor Csilla, Káldi György prédikációi: Források, teológia, retorika, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001 (Csokonai Könyvtár: Bibliotheca Studiorum Litterarium 24), 238-255. A második és harmadik forrása Káldi György, Az Innepekre-valo Predikatzioknak elsö resze, Pozsony, 1631. RMK I. 108:2. A szövegekre való hivatkozás a továbbiakban: I., II. és III.

23 Gábor Csilla, i. m., 13.

24 Uo., 163.

25 Idézi Gábor Csilla, i. m., 160.

26 Tartalmi rövidítéssel, pótlásokkal magyar nyelvre fordította: Karácsony Márton, Naplójegyzések a Maros-Vásárhelyi r[óma] k[atolikus] Plébánia történetéből, Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár, Marosvásárhelyi Gyűjtőlevéltár. Karácsony Márton 1899-1920 között marosvásárhelyi plébános-főesperesként működött.

27 Napló, 15.

28 Uo.

29 Uo. l. 11. függelék.